Gönczy Pál Emlékszoba
(Cím: Kálvin tér 7.)
Gönczy Pál pedagógus, a dualizmus korának kiemelkedő gondolkodója, Eötvös József államtitkára, az MTA levelező tagja volt. Emlékszobáját a róla elnevezett iskolában rendezték be. Gönczy Pál Hajdúszoboszlón született 1817-ben. 1834-től a debreceni kollégiumban bölcsészetet tanult, 1838-tól tanító, ill. nevelő. 1844-ben Svájcba ment tanulmányútra. Részt vett a zeleméri árvagyermek-nevelőintézet megszervezésében. 1852-ben magánintézetet alapított nemesi gyermekek számára, amelyet 1859-ben, amikor a pesti református gimnáziumot megalapították, átadott az egyháznak, majd a gimnázium igazgatója lett. 1867-től 1889-ig a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban működött mint osztálytanácsos, végül mint államtitkár. Jelentős szerepet játszott az 1868-i népiskolai törvény végrehajtásában. Több pedagógiai témájú dolgozatot írt.
Telefon: +36 (52) 362-630